Az ifjúság kezébe

A versenyzés gyakorlati lényege a bizonyítás. Leginkább - szerintem - saját magunknak, de akár a (potenciális?) főnökeinknek, tanárainknak. Nyilván sokan vannak, akik a riválisokkal szemben akarnak "felvágni". Megjegyzem, ez az a motiváció, ami megmérgezi az egész verseny hangulatát, és az egymás letiprása előrébb kerül, mint a saját személyes siker. Ilyenkor vonulnak vissza az egészséges lelkületűek. Bár az is igaz, hogy ez a hajtóerő eléggé hatékonynak tűnik. Sajnos.

A szabályos gépírás önmagában nem elég vonzó az ifjúságnak. A számítógépes játékok során vadul kalapálnak a billentyűzeten, tényleg "vakon" és iszonyatos sebességgel darálnak. Még napi gépelési tesztekre is mennek, ahol aztán büszkélkednek. De a szabályos gépelésről nem akarnak hallani.

Érdekes volt a minap egy kiskorú legénnyel csevegni. Ő is ilyen cipőben jár. Megemlítettem neki a gépíró versenyeket, mire megtudtam, ja, ő Intersteno-játékos ám! Ugyanakkor felháborodott a gondolattól, hogy ő energiát fektessen a szabályos gépírás elsajátításába. Hiába mondtam neki, hogy számára ez csupán néhány hetes veszteség lenne a vad sebességből, utána sokkal biztosabban győzhetne. Annyiból elszomorított, hogy olyan érzésem támadt, ő is csak fölényeskedni szeret ezzel. Ám az is igaz, hogy még gyerek. Természetes, hogy kevésbé értékes számára a későbbi felnőtt években jól hasznosítható tudás. Meg különben is minek gépeljen valaki szabályosan, ha így is lesöpri a felnőtt bajnokokat?! (Ó, ez örök visszatérő kérdés.)

Valahol-valahogy segíteni kellene ezeknek a lézengő gyerekeknek, hogy az értékrendjük messzebb is lásson az osztálytársaknál, akiket lenyűgöz a különleges képesség. Viszont a szabályos gépírás ennél tartalmasabb. Hogyan lehetne rávezetni őket erre? Úgy el vannak varázsolva. Pedig a versenyzés egyik legfontosabb eleme - szerintem - az alázat.

Természetesen a gépírás nem csupán versenyszinten valami. De mikor azt hallom, hogy 140 wpm a sebessége egy kölyöknek, óhatatlanul az jut eszembe, hogy a verseny nyújtotta sikerek olyan részét formálnák a jellemének, ami máshogy csak lappangna az öregségéig. Aztán meg már késő lenne felismerni, mert a fizikai adottságok késve nem tudnak szárnyalni.

Wpm?

Minden leütött "betű" (karakter), így a szóköz is (space) egy-egy pontot szokott érni. Ha éppen arra volt szükség. Ha más kellett (hibás), akkor változó mértékben, de büntetésként pontlevonás jár érte. Elég mínusz ahhoz, hogy ne érje meg hibázni. Az egy perc alatti leütések mércéje a "cpm" (characters per minute). Ha többperces a mérkőzés, akkor az átlag cpm látható.

Például:

1. perc 80 cpm

2. perc 120 cpm

3. perc 100 cpm

→ (80 characters + 120 characters + 100 characters) / [per] 3 minutes

= 100 characters per 1 minutes = 100 cpm

Angol (főként amerikai) területen kedvelik ennek egy - talán fölöslegesen - "egyszerűsített" változatát, amikor is minden öt leütést beváltanak egy szóra (ne kérdezd, miért pont ötöt és miért pont egyre), így lesz wpm (words per minute) a mértékegység. Sokak szerint ez teljesen értelmetlen. Hajlok rá, hogy egyetértsek. Annál is inkább, mivel az öttel nem osztható eredményt a közelebbihez kerekíti (a hatot az öthöz, a hármat is az öthöz), vagyis valójában sokkal pontatlanabb, igazi verseny korrekt mérésére nem alkalmas.

Az irtózatos sebességgel gépelők számára talán egyszerűbb azt mondani, "140 a sebességem", minthogy ezt beszorozza öttel (700 cpm). Ezt a logikát egyébként azért sem értem, mert a legtöbb versenyeztető oldalon inkább kiírják mindkét egységben, mintsem hogy bárki elégedetlen legyen. Ne ez legyen az ok a távozásra.

Természetesen nagy jelentőséggel bír a minősítésnél, hogy folyamatos szöveget írunk (mint az Intersteno-n, és egyéb "valódi" versenyeken), avagy csak szavakat, nagy betűk és írásjelek nélkül. A komoly gépíróknak ez utóbbi unalmas és száraz. Megértem. Nem nagy kihívás. Ez arra nagyon jó, hogy a kezdők ujjait bejárassuk.

Ezen számoknak tehát - és minden önértékelésnek - akkor van viszonyítási alapja, hogy ugyanazon oldalon mértük korábban és későbben a teljesítményünket. És akkor megint csak saját magunkhoz képest felmérhetjük, hogy fejlődtünk-e az elmúlt x időszakban.

Itt van ez a fiúcska. Csodálom az ügyességét. Az Intersteno-eredménye is lenyűgöző (ahol, ugye, folyamatos szöveg van), ráadásul az idegen nyelvekkel is sikeresen megküzdött. Éppen csak egy bibi van. Ő nem gépíró. Nem igazán értem, hogy vehetett részt ezen a rangos versenyen, holott saját bevallása szerint nem szabályos kéztartással gépel.

Invitáltam, hogy tanulja meg pár hét alatt a hivatalos formulát, és egy év múlva találkozzunk Budapesten a személyes megjelenésű világbajnokságon. Szeretnék büszke lenni rá! Rá, és a többi olyan fiatalra, akinek csak egy pici löket kell ahhoz, hogy a pötyögésből gépírásra váltson. Adjuk a kezükbe a lehetőséget, aztán majd ők a maguk szabadságával döntenek.