Móricz, a gépíró :)

Az írógép varázsa a gyors ujjakat, s az aktív gondolkodásúakat bűvöli el leginkább. Ez az adottság talán a génjeinkben van, velünk született, egy tálentum, amire - ha szerencsénk van - időben rálelünk. S ha igen, ez lehet az egyik oka annak, hogy nem érdemes erőltetni olyanokra, akiket ez a világ nem vonz. Számukra a versenyszellem sem elég motiváló. Nekik másra van ajándékuk.

A modern világ gépíróinak sebessége még a mai középkorúaknak is felfoghatatlan, nemhogy a régiek mércéje borult fel! Ámulok az elképzelhetetlen eredményeken, ámbátor én nem tudom a versenygépírásban a gyorsírási technikákat isteníteni. A sztenográfia (pláne a gépi) egy másik versenyszám, amit egy kalap alá vonni a ténylegesen minden betűt leütő ("becsületes") gépírókkal - hát elég kérdéses. (Remélhetőleg ezt az Intersteno is felismeri egyszer, kérdés, addig hány ügyes gépíró távozik csalódottan a világversenyekről.)

A legnagyobb segítséget az írók és újságírók számára jelentette az elsőként 146 éve megkreált írógép. Szédületes sebességű gondolataik papírra vetése így jóval hatékonyabbá vált, az írás ideje jelentősen lerövidült, s még több költői képre kerülhetett sor.

135 éve, 1879. június 29-én született Tiszacsécsén Móricz Zsigmond, az egyik legnépszerűbb magyar író, akit az utókor iskola- és utcanevekben tisztel. Egyebek közt Budapest jelentős csomópontja, a Móricz Zsigmond körtér is rá emlékezik, történelme épp oly viharvert, mint a szerzőé. Íróóriásunk nagy érdeklődést tanúsított a technika iránt, a fényképezőgép és az írógép a hétköznapjai része volt. Két ujjal gépelt, olyan energiával, hogy sebessége akár a versenyszintet is elérte. Hatékonyságát rendkívül gazdag hagyatéka is igazolja, amelyből a magyar irodalom tanóráin minden korosztály diákjai csemegéznek. (Kolos Virág, az unoka mesél (klikk))

Önmagában tehát a gépírási technika nem minden. Azt azonban el kell fogadnunk, ha egy gépíróversenyen kikötés a szabályos kéztartás. A tiszta játék is azt követeli, hogy ez az elvárás minden versenyzővel szemben egyformán érvényesüljön. Természetesen a világot behálózó inter-net szereplőit lehetetlenség pontosan ellenőrizni, bár a magyar versenyeztetés során kizárólag szabályos kéztartással, tanári felügyelet mellett gépelhetnek az internetes Intersteno fiatal résztvevői, viszont a felnőtt korosztályra már ez sem áll.

Nehéz annak eldöntése, vajon az ilyen potyasikerek (amikor szabálytalan kéztartással "suttyomban" szerepel valaki, ám rögvest az élvonalba ugrik) előrébb viszik-e a gépírás népszerűségét. Ő megszállott lesz, ez biztos, és várhatóan olyan irányban folytatja majd tanulmányait, ahol a gépírásnak jelentősége van. De a versenytársak úgy élik meg, hogy becsapták őket, hiszen ők maguk a kiírás szerint, a vizsgaeredményt is megkövetelő iskolai dokumentummal kezükben jelentkeztek, méltán vannak tehát a résztvevői listán. Esélyük viszont annyira lecsökken, hogy elbágyadnak a verseny gondolatától, az hiábavalósággá törpül.

Elegáns írógép 1899-ből (megjelölve a korábbi szériák kiadási évei).
Ezen már a húsz éves Móricz Zsigmond is gépelhetett volna...
(forrás: https://c2.staticflickr.com/4/3029/3048643657_ffee7fd3e9.jpg)

Móricz Zsigmond és az írók széles köre ezzel mit sem törődött. Nem azért gépelt, mert dobogós helyre áhítozott gépíró versenyen. Nem fáradozott azzal, hogy a szabályos kéztartást megtanulja. Számára az írógép eszköz volt, ami transzformálta a gondolatot a fizikai világba. Ujjai sietve kopácsoltak a nehéz billentyűkön, hiszen számtalan kép ugrott elő, amit még le kellett írni. Ezáltal azonban olyan verseny győztese lett, ami a névtelen egyszerűségből az örökkévalóságba emelte. Mi köztünk, magyarok közt mindenképp.